Mert nem rakta ki az írásaimat.

Ezért átmentem a cafeblogra.

anyagondolatok.cafeblog.hu

Úgy nagyjából a gyerek 1 éves korára mindenkinél előjön egy-két-sok mumus az anyai teendők erdejében. Biztos van, aki azt mondja, hogy náluk ilyen nincs. Nos, azért ezt nehéz elhinni. Bár a közösségi oldalakon mindenki igyekszik a legjobb arcát mutatni, sok tanulmány kimutatta már, hogy aki görcsösen próbálja bizonyítani, hogy mennyire klassz élete van, általában ők azok, akik valamilyen területen igenis boldogtalanok és/vagy magányosak.

Amúgy szerintem nem is baj, ha vannak mumusok. Hiszen ha nem lennének mi sem tudnánk fejlődni, tanulni és a napok is annyira unalmasan telnének. Akkor nem lenne mit kibeszélni a barátnőkkel, nem lehetne mit mesélni a férjnek, és blogot sem lehetne írni ugye :)

Hiszen mi sem vagyunk tökéletesek! Miért várjuk el egy gyerektől, hogy csendben eljátszon 3 órát magában a formabedobóval? Vagy egyen meg mindent amit eléteszünk úgy, hogy magának teszi fel az előkét, és utána még el is mosogat? Vagy pontban este 8-kor elköszönjön, adjon egy jóéjtpuszit és menjen aludni teljesen egyedül lehetőleg másnap reggel 8-ig? Azt még el tudom képzelni, hogy egyesével ez előfordul. De hogy mind a három érvényesüljön az szerintem igen ritka.

A mi mumusunk az alvás. Se a nagy, se a kicsi nem szeret aludni. És ezzel még nagyon finoman fogalmaztam. Szinte minden nap kínkeservesen megy az altatás. V nem alszik délután kb 2 éves kora óta, vagy csak annyira ritkán, mint amennyire egy politikus hajlandó beismerni, hogy hazudott. Én már nem is erőltetem. Az oviban mondjuk küzdenek vele rendesen, mert egy 3 évestől ugye nem igazán lehet elvárni, hogy másfél órát csendben elnézelődjön, de dolgozunk rajta.

2 hónapos volt, mikor átaludta az éjszakákat. Akkor azt hittem, minden szuper, háváj, dizsi, napszemüveg. Aztán fél éves korától elkezdett ébredni. 3-4 órákat volt fent éjszaka. Nem sírt, nem akart játszani, próbált visszaaludni, de nagyon nehezen ment. MINDEN EGYES ÉJSZAKA...

A mai napig nem tudom, mitől lehetett. Próbáltam én mindent. Kevesebbet hagytam aludni napközben, egész nap kint voltunk a levegőn, jól megtömtem vacsorára, homeopátiával kísérletezgettem. Egyedül a sírni hagyást, és a pálinkás kenyeret nem voltam hajlandó. (Na jó, a pálinkás kenyéren elgondolkoztam párszor...)

Aztán olyan 2 éves kora környékén elkezdett aludni. Amíg még aludt napközben akkor sem kelt fel, és az éjszakákat is egyre többször végigaludta. Lehet, hogy tényleg a fogzás volt a ludas, ezt már sohasem tudjuk meg.

Ezek után azt gondoltam nekem senki nem tud újat mutatni az éjszakázással kapcsolatban. Tévedtem. F ugyan nincs fent egyben 4 órát, viszont kitartóan kel a mai napig fél-egy óránként. Néha vannak jobb éjszakák, akkor van, hogy alszik két órát egyhuzamban. Nappal általában még rosszabb. Már csak az tart életben, hogy hátha ő is kinövi.

Ehhez még hozzájönnek az esti "nemakarokaludni" műsorok, amikor a két menni alig bíró gyerek előadja, hogy ő bizony még nem is fáradt, hogy gondoljuk, hogy aludni fognak este 9-kor...

Szóval szerintem mindenkinek van mumusa. Van, aki az evéssel szív, van, aki a közösségbe szoktatással, van, aki a szobatisztasággal és vagyunk sokan, akik az alvással.

És Neked mi a mumusod?

Nyakunkon a Karácsony. Ezt általában már októberben elkezdem mondogatni, ami ki is tart december közepéig, amikor is elkezdek pánikolni, hogy még senkinek nem vettem semmit...

Szerencsére rutinos online vásárló vagyok. Mondhatni én vagyok a webáruházak célközönsége. Itthon ülök lassan 4 éve, és sokszor már a nagybevásárlást is online intézem. Szerintem aki hasonló helyzetben van, tudja miről beszélek.

Múltkor elmentem a két gyerekkel a Tecsóba, és mire kiértünk öregedtem vagy 8 évet, és csak arra tudtam gondolni, hogy remélem jól laktak közben, mehetünk egyből fürdeni, és aludni, különben vagy összeesek, vagy beülök a sarokba és énekelgetek magamban.

Szóval mióta itthon vagyok még jobban kiműveltem magam a témában. Van jó pár online bolt, ahonnan rendszeresen megveszem a ruháimat, van ahonnan a szappanokat, és van, ahonnan minden szart, amire általában az égvilágon semmi szükségem nincs, de jól esik vásárolni...

Igen, nekem ez a trükköm. Ugyanis az első évben még el van foglalva az ember a gyerek körüli teendőkkel, meg örül, ha kiszabadul kicsit, izgalmas elmenni még vásárolni is. Aztán ahogy nő ez már nem annyira izgalmas. Amikor belépsz valahova már azt szkenneled mi törékeny, mi van olyan magasságban, amit elér, és leránthat, vagy megcsócsálhat. Ez a dolog még hatványozódik is, ha több gyerekkel mész, amiből az egyik éppen dackorszakban van, és képes azon is fél órát üvölteni, ha nem ő tolhatja a kocsit, vagy ha csak megkérdezed, hogy akarja-e tolni a kocsit megelőzésképpen. (csak egy tipp: TELJESEN MINDEGY, hogy megkérdezed-e) A ruhavásárlás pedig esélytelen gyerekkel. Én már nekik is online veszek kb mindent a cipőn kívül, mert úgysem akar próbálni, nem tetszik neki semmi, és a legjobb buli a ruhák között bújócskázni, de úgy, hogy ha már keresed, és 3 bolttal arrébb is hallják, hogy üvöltöd a nevét, még akkor sem válaszol, hanem csak lapít egy sarokban...

A második évben már egyre többször veszed észre, hogy ezt is - azt is online vettél meg. Amíg a gyerek alszik csendben vagy, nehogy valami felébressze, így legalább egy-két órád van arra, hogy a gondolataiddal legyél. Jönnek a hírlevelek. Ilyen akció, olyan készletkisöprés, amolyan szezonvégi kiárusítás. És kattintasz. És vásárolsz. Mert a következő párbeszéd zajlik le a fejedben:

- Hú, de jól néz ki az az ing, és milyen jó áron van!

- De minek nekem ing? Egész nap itthon vagyok, és kajafoltos pólóban flangálok.

- Majd amikor elmegyek kávézni, vagy moziba az énidőmben! Akkor majd csinosan felöltözöm!

- Hm, igen, akkor majd jó lesz!

- Ha teszek a kosárba még pár dolgot ingyen kiszállítják. Tökre megéri!

Na és itt indul a lavina. Jön még az inghez egy nadrág, egy ruha ( mert az évi max. 1 esküvőre kell ám új ruha...), még pár ing, vagy a gyereknek egy-két póló. És jól érzed magad, mert lesznek új ruháid. Meg mert várhatod a futárt. Mert izgatottan bontod a csomagot, mint egy ajándékot. És ha a méreted eltaláltad, és mondjuk nem is áll nagyon rosszul a szajré ( párszor azért belefutottam méretproblémákba, így lett Anyukámnak unikornisos pólója) beteszed a szekrénybe, és várod a napot, amikor felveheted. És várod. És várod.

Visszakanyarodva a trükkre. Biztos sokan ismernek kínai oldalakat, ahonnan 1-2 dollárért lehet mindenféle giccses, vagy "nagyon hasznos" cuccokat rendelni. Amikor nagyon letört vagyok, és ezt vásárlással próbálom kompenzálni, de van erőm végiggondolni, hogy tényleg kell-e az a nagyon olcsó ruha (nem, nem kell, mert amúgy nem hordok szoknyát, sem ruhát, mert elefánt lábaim vannak), akkor felkeresem a kedvenc kínai oldalam, és veszek mondjuk egy-két dolgot cirka pár ezer forintért. Így megvan a vásárlással járó jó érzés, nem költöttem egy rakat pénzt olyan ruhára, amit nem biztos, hogy fel fogok venni, de lesz cserébe új telefontokom például. ÉS eközben még csokit sem ettem! Csupa haszon, és spórolás ;)

( A boltok neveit azért nem írom le, mert egy kanyit nem adnak reklámra, és így is elvásároltam egy ház árát már náluk...)

Sajnos azt tapasztalom, hogy még mindig nagyon sokan úgy gondolják, mivel Anya otthon van egész nap, bele kell, hogy férjen, hogy minden nap frissen elkészített főtt étek kerüljön az asztalra.

Nos én ugyan szeretek főzni, és szeretem azt hinni, hogy tudok is, de a mindennapi főzés nem megy. És íme 7 ok, hogy miért nem:

1. A gyerekek előtt sem főztem - Most már tudom, hogy akkor tengernyi időm volt. Mégsem főztem nap, mint nap, akkor miért kezdeném el 1-2 gyerek után, mikor néha még a mosdóba sem jutok el egész délután?
2. A főzés számomra kikapcsolódás - Ez pedig nyilván nem lehetséges, amikor 2 gyerek felváltva próbálkozik szétszedni a lakást, vagy mostanában már egymást is...
3. Nem tudnék annyira változatosan főzni, mint ahogy hozzák az ebédet - Így minden nap frisset eszünk, hetente van hal, vagy tengeri herkentyű. 
4. Utálok ételt kidobni - Márpedig az a tapasztalatom, hogy ha főzök, tuti marad, amit jobb esetben a kutyák, rosszabb esetben a kuka fal fel. Előbbiért mondjuk nem fáj a szívem, de nyilván velük sem etetek meg mindent...
5. Egy nap egyszer elég főtt ételt enni - Ez egyelőre mindenkinek megvan ebédkor. T eszik a munkahelyén, V az oviban, mi pedig elosztjuk itthon az adagot. Vacsira már csak valami sokkal könnyebb szokott lenni. Nyilván az iskolával ez meg fog változni, de addig még azért van bőven idő.
6. 1000 forintból kijön egy napi ebéd - Ha figyelembe vesszük, hogy főzésnél mindig van, ami a kukában végzi, legyen az alapanyag, vagy kész étel ez nem annyira vészes
7. Inkább a gyerekekkel töltöm az időm - Így is többször mondom azt, hogy várjanak, mint szeretném. Ráadásul főzés közben többször éreztem úgy, hogy a káosz eluralkodik a lakáson, és a tészta helyett a kutya játékát teszem a vízbe.

+1. A kevés alvás így is fura tüneteket produkál nálam, nem akarom, hogy bárkinek baja essen.

Itt a cím most nem az otthon töltött időre, vagy a közös takarításra vonatkozik hanem az együtt töltött minőségi, időre.

Manapság ugyanis szerintem lehetetlen olyan munkahelyet találni, ahol el lehet tolni a biciklit mondjuk 5-kor és még jó pénzt is fizetnek érte. Én is sokszor morgok, amikor T későn ér haza, és csak a fürdetésnél van jelen... Olyankor büntiből általában neki kell összepakolnia.

Mégis, mikor hazajön még nekiáll a gyerekekkel játszani, nem lerogy a tv elé egy sörrel. Pedig biztosan ő is elfárad. Szerintem sokan nem is tudják mennyire nehéz az apukáknak is. Nekem is sok időbe telt mire megértettem, nem olyan egyszerű ez nekik sem. Rengeteg szó van arról, hogy a mai anyáknak mennyire nehéz, mert egyedül vannak, mert sok, mert jól akarják csinálni. Az apákról pedig lényegesen kevesebb szó esik. Holott ha az ember belegondol, hogy lehúz a munkahelyén 8-10 órát, hazajön és türelmesen megpróbálja ágyba dédelgetni a 3 évest, aki egész nap nem látta, ezért végeláthatatlan kifogáscunamiba kezd, hogy ne kelljen aludni, csak azért, hogy még időt tölthessen az apukájával, hááááát nem tudom én például végig tudnám-e csinálni kiabálás nélkül... Mert azt tudom, milyen 10-12 órát dolgozni, de arról fogalmam sincs milyen utána még egy kvázi plusz műszakot lehúzni otthon.

És azt hiszem egyre több az ilyen apuka. Aki jól akarja csinálni, aki jelen akar lenni. És nem azért, mert ez az elvárás, hanem mert részt kíván venni a gyereke életében már az elejétől. És nem csupán egy pénzautomata akar lenni, aki azt sem tudja mi a gyerek jele az oviban. Olvastam cikkeket arról, hogy a gyerekek EQ fejlődéséhez nagyban hozzájárul, ha sok időt töltenek apukájukkal. Az ilyen és ehhez hasonló cikkek is megerősítettek abban, hogy néha noszogassam az Embert. Mert bizony időnként kell neki a lökés. Nem azért, mert lusta, nem azért, mert nemtörődöm, hanem mert ő nem látta hogy kell, mert nem ez volt a megszokott régen, nem ez volt a minta. A szüleink, nagyszüleink más felfogásban dolgoztak együtt. Ott éles vonalak voltak a gyereknevelés, meg a munka között. Náluk a gyerekekkel való foglalkozás női feladat volt, pont.

Ahhoz, hogy ez változzon, hiszem, hogy nekünk nőknek kell változtatni. Nekünk kell úgy alakítani, hogy mindenkinek jó legyen. Hiszen hogyan is akarunk mi mindent csinálni, ha nincs mellettünk támogatás? Tiszta udvar, rendes ház, karrier, gyerek és ép elme megtartása egyedül nagyon keveseknek megy. És nem is kell mennie. Nem erre vagyunk kitalálva.

Épp elég felelősség van rajtunk, miért akarnánk az összeset magunkra venni? Amikor az esetek többségében ráadásul nem is egyedül vállaltunk gyereket...

Persze vannak ennek hátulütői. Amikor nem öltöztethetem fel, mert csak Apa. Vagy amikor délután vért izzadok, hogy jól érezzék magukat, erre V benyögi, hogy " Apa nélkül nem jó "... Vagy amikor a kicsi szeme felderül, amint belép az ajtón este, és ugrik ki a kezemből... Sokszor úgy érzem ilyenkor, hogy neki könnyebb, mert ő hazajön, és ő a hős, míg én ugye mindig ott vagyok velük. Nyilván ez butaság. Ez is sok időbe telt, hogy ne hasonlítgassam kinek nehezebb. Mindkettőnknek nehéz, mindkettőnknek fárasztó, de vállaltuk, csináljuk. És a nap végén, amikor mesélem a sztorikat látom a szemében, hogy nagyon sajnálja, hogy nem lehetett ott...

Elég nehéz napok vannak mögöttem. F alig alszik, V új ovit kezd, ráadásul sokat vagyok egyedül velük, és valljuk be csodálatos dolog az anyaság, de azért sokszor összepakolnék, és elhúznék egy hétre valahova ahol csak és kizárólag egyedül lehetek.

Szóval itt a 10-es lista:

1. Utálom, hogy mindig van itthon csoki. És bizony meg is eszem. Néha megkérdezem a gyereket, hogy ad-e, de sokszor csak sunyiban megdézsmálom amikor nem látja.
2. Utálom, hogy nem aludtam át éjszakát lassan egy éve. Talán ez a legnehezebb. Nem tudok a kicsivel nappal sem aludni, mert úgy csinál mintha forró lávára próbálnám letenni, és rögtön felpattan amint leér a feje. Éjszaka meg a fene tudja miért kel. Jó esetben 1-2 óránként, de van, hogy fél óránként nyöszörög valamin...
3. Utálom, hogy 40 fokban is hosszú nadrágban járok, mert nincs időm leszőrteleníteni a lábam.
4. Utálom, hogy nem lehetek soha egyedül. Még a Wc-n sem.                                                                                              
5. Utálom, hogy a gyerek tükör, és mindent megmutat. Jót, rosszat. Mostanában egy-két tevékenység között simán elejt egy basszameg-et.
6. Utálom, hogy a maradékon élek. Mert ha eszem rendesen, akkor sincs szívem kidobni a kaját, így azt is megeszem, amit a gyerekek meghagynak, ezért inkább kivárok, és eszem, ami marad.
7. Utálom, hogy nem tudtam beülni egy jó kis fürdésre zenével, forró vízzel, kedvenc illataimmal több, mint egy éve.
8. Utálom, hogy sokszor türelmetlen vagyok, amit utána persze mindig megbánok, de abban a pillanatban nem tudok nyugodtan reagálni.
9. Utálom, hogy elindulni valahova olyan, mintha túlélőtáborba mennénk. Ráadásul eddig mindig otthon hagytam valami fontosat.
10. Utálom azt a felelősséget, ami rajtam van, és amitől már nem is szabadulhatok életem végéig.

+1 Utálom, hogy ezt a bejegyzést hetekig tartott összerakni, mert amint leültem F ébredt...

Többször nekifutottam ennek az írásnak, de mindannyiszor annyira felhúztam magam, hogy inkább abbahagytam. Most sem ígérem, hogy teljesen indulatmentes lesz, dehát ezért jó a személyes blog, mert azt ír bele az ember, amit akar :)

A mai gyereknevelésnek előnye és hátránya is egyben az a rengeteg információ, ami a nyakunkba ömlik nap mint nap az internetről, tévéből, különböző médiából. Így már nem csak a szomszéd Vali néni mondja meg a frankót, hanem tudományos, vagy tudományosnak vélt cikkek ezrei.

Amiből mostanában megsokasodtak azok, amik rendre azt predesztinálják, hogy a mi gyerekeinkből bizony szörnyetegek lesznek, ha nem állunk a sarkunkra, és teremtünk rendet. Hát tudja már az a gyerek a születésétől, hogy ebben a világban bizony nincs az, amit ő akar, hanem kőkemény élet van, ahol MINDIG megmondja valaki mi legyen.

Van ez a szuper bögre teszt, amivel imádnak példálózni. Ha valaki esetleg mégsem hallott róla:

Van két bögréje a gyereknek, és valamelyik reggel kitöltöd neki az egyikbe a reggeli italt, ő meg elkezd hisztizni a másikért. Mit csinálsz?

Csak halkan kérdezem meg. Esetleg nem lehetne megkérdezni a gyerektől, mielőtt kitöltöm, hogy ugyan melyikbe kéri??? Tudom, tudom ez nagyon furcsa, hogy döntéshelyzetbe hozzuk a kölköt, de nálunk az esetek többségében szokott működni. Persze van, amikor nem, és meggondolja magát, DE akkor is ott van még, hogy dönthetek úgy, hogy áttöltöm neki. Ez egy nagyjából 2 másodperces folyamat, VAGY beleállok a konfliktusba, és elmagyarázom neki, hogy megvolt a lehetősége eldönteni, hogy melyiket szeretné, ő azt választotta, legközelebb majd kérheti a másikat. Emberből vagyok, én sem reagálok mindig ugyanúgy egy bizonyos helyzetre. Mint ahogy a gyerekeim viselkedése sem állandó. Vannak jobb, meg rosszabb napok. Tényleg legyen azért lelkiismeret furdalásom, mert átöntöttem neki azt a nyomorult lötyit, úgyhogy most aztán tuti egy szörnyeteg lesz belőle, aki még felnőtt korában is itthon fog lakni, és főzök rá? Nem hiszem, hogy ezen múlik... Sőt, V néha már ijesztően önálló tud lenni. Egyedül is ki tudja önteni magának, amit kér, és ilyenkor még egyszer sem fordult elő, hogy hisztizett volna egy másik pohárért...

Másik kedvencem, hogy hogyan kezeljük a hisztit. Igen, baromi kellemetlen tud lenni, amikor nyilvános rákezdenek. Velünk szerencsére nem sokszor fordult elő, de bizony volt olyan, hogy a tescóban fél órán keresztül üvöltött, hogy vegyem fel, amire képtelen voltam, mert tele volt a kezem szatyrokkal, egyszerűen nem bírtam volna el.

Végül valahogy sikerült kiimádkoznom, ahol persze már az égvilágon semmi problémája nem volt... Nem életem legjobb élménye, de baromi büszke vagyok magamra, hogy végig nyugodt maradtam. Hiszen 3 éves könyörgöm. Az a dolga, hogy hisztizzen. Nekem meg az, hogy segítsek neki megnyugodni. Ugyanis ő sem szeret abban az állapotban lenni, és megértem. Nagyon rossz lehet.

Csak akkor ment fel bennem a pumpa, amikor egy kedves nagymama korú hölgy, odajött "segíteni". Először azzal riogatta, hogy elviszi magával... Miii??? Aztán meg jött a duma, hogy a nagyfiúk már nem sírnak. Miiiii???? Dehogynem! Remélem 30 évesen sem lesz egy lelki nyomorék, aki nem képes kifejezni az érzelmeit, ha szomorú, vagy mérges, hanem inkább magába folytja, mert jajj mit szólnak mások... Mosolyogva, de határozottan megköszöntem a néninek, és biztosítottam róla, hogy meg tudom oldani a helyzetet.

2017-ben tényleg nem jutottunk még el oda, hogy ne szóljunk bele mások életébe? Persze, lehet azzal jönni, hogy de ez másokat zavar. Engem meg az zavar például, ha valaki büdös. Mégsem megyek oda hozzá, és ajánlok egy jó dezodort a problémájára... De sorolhatnék ilyeneket napestig. Mindenki nevelje úgy a gyerekét ahogy tetszik (természetesen a törvényi kereteket betartva), én nem ítélkezem, és csak annyit kérek, hogy más se tegye.

Szóval, igen, vállalom, hogy a gyerekem nem mindig köszön, ha belépünk valahova, vagy elmegyünk onnan, de tudom, hogy tudja. Nem mindig fújja ki az orrát, de tudom, hogy tudja. Nem mindig kér szépen, de tudom, hogy tudja. Ennyi nekem elég.

És honnan tudom, hogy ezeket idővel majd fogja rendszeresen alkalmazni? Onnan, hogy ezt a példát látja maga előtt tőlünk. Szerintem ez az igazán fontos.

A lista azért lesz rendhagyó, mert egyrészt az én személyes kedvenceim szerepelnek benne, ráadásul mindegyik verses mese, amiket bevallom imádok olvasni :) A ritmusuk magával ragadó, könnyed, mégis szellemes. Néha csak elkezdek egyet olvasni míg a kicsi matat körülöttem.

Kezdjük a legkisebbeknél:

1. Kiss Ottó - Állatos album

Talán az első ilyen könyv, ami után direkt keresni kezdtem az efféléket. Szerintem nagyon cuki. Rövid, így a kisebbek is végig tudják hellyel-közzel hallgatni, közben pedig lehet mutogatni az állatokat.

2. Kiss Ottó - Barni világot lát

A kis mosómedve elmegy világot látni, közben vicces helyzetekbe kerül. Annyira kedves ez is, hogy ezután megvettem egy egész kötetnyi Kis Ottót :) Nem csalódtam, annyira jó kis versikék, és személy szerint nagyon élvezem a sztorikat olvasni.

A következő kettő már picit hosszabb, viszont cseppet sem unalmas. Néha keményen próbálkoznom kell esténként, hogy ezeket olvassuk :)

3. Harcos Bálint - Csupaszín oroszlán

Az oroszlán színházba készül, de mire oda eljut jó pár színt megismerhetünk általa ;) V sokszor már velem együtt mondta, és nevetett, merthogy még a felnőttek is jókat kacarászhatnak a sztorin.

4. Harcos Bálint - A tigris és a motyó

F születése környékén vettem, hogy némileg enyhítsem a kistesó érkezése körüli stresszt. Tigris apa a szülőszoba előtt várakozik a kis trónörökös érkezésére. Ez már némileg hosszabb, nem is kemény lapos, viszont vicces és persze megható egyszerre.

5. Julia Donaldson és Axel Scheffler - A legcsinosabb óriás

Egy könyv a jószívűségről, és nagylelkűségről. Bevallom én először a végén még meg is könnyeztem, annyira jó volt olvasni. Természetesen ez is verses, könnyű olvasmány.

6. Julia Donaldson és Axel Scheffler - Bot Benő

Bot Benő elindul futni, de sajnos különféle helyzetek miatt nagyon távol kerül a családjától. A végén azért sikerül hazatalálni, persze úgy, hogy valaki segít neki ;)

Nagyon nehéz volt kiválasztani ezt a hat könyvet, a szerzők összes művét bátran ajánlom, nem fogjátok megbánni ;)